Spirit Bliss: Démoni érintés 3. - A jelen árnyai

Sziasztok!
A neten találtam pár részletet a készülő Démoni érintés 3. - A jelen árnyaiból, amit az írónő a facebook oldalán tett közzé. 
https://www.facebook.com/pages/Spirit-Bliss/100323633385557?fref=ts

 Erősen spoileres. Tehát aki várni szeretne a könyv megjelenéséig a részletekkel, az NE OLVASSA EL!

"- Nézz csak rám! – nyúlt az állam alá lassú mozdulattal, hogy vissza tudjam utasítani az érintését, ha úgy akarom. Hagytam, hogy felemelje a fejem, és egyenesen a szemébe néztem. – A vámpírtörténetek a vérivást erotikusnak és izgatónak írják le, de határozottan állíthatom, hogy nincsen benne semmi erotikus vagy izgató. A tápláló számára fájdalmas és kimerítő, a vámpírt pedig csak a vér érdekli, nem a személy, akitől az származik. És…
- És?
- Valahányszor iszunk, az emlékeztet arra, mivé váltunk."

-----------------------------------------------------

"Végül én nyúltam a függöny után. Casimir reszketve kuporodott össze alatta. Mindkét karja és keze vörös hólyagokkal volt tele, ujjai közül kiesett a pisztoly, és fémes koppanással érte el az autó padlóját.
- Jól van, semmi baj – tapogattam végig, hogy ellenőrizzem, nem találták-e el, végül megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Ügyes voltál, nagyon ügyes! – Legszívesebben megcsókoltam volna, de az arcán lévő égési sérülések miatt nem mertem megtenni.
- Hamarosan begyógyulnak – biztattam inkább magam, mint őt. Vörös tekintete az enyémbe fúródott, nálam keresett menedéket, én pedig magamba fogadtam, elrejtettem a pillanat fájdalma elől."

-----------------------------------------------------

"- Igyekezzetek már! – mordult fel Martha fegyverével a bejáratra célozva. Casimir mélyen beszívta a levegőt, aztán egy könnyed mozdulattal felpakolt a hátára, mintha csak egy üres hátizsák lennék. Az ereje elképesztett.
- Jól vagy ott hátul? – fordította kissé hátra a fejét, miközben én biztos kapaszkodást kerestem a válla és nyaka körül.
- Aha – leheltem. A hasamtól nem tudtam annyira közel bújni hozzá, amennyire vágytam rá, de megérinteni, érezni a bőrét a bőrömön, az illatát pedig az orromban, felért a mennyországgal.
Mire elindultunk lefelé, teljesen elkábultam. Megfeledkeztem a veszélyről, a létráról, mindenről, csak azt tudtam biztosan, hogy Casimir itt van velem, és mindent elrejtő félhomály vesz körbe minket. Mire felfoghattam volna, mit csinálok, lehajtottam a fejem, és ajkam a tarkójára nyomtam. Megdermedt mozdulat közben egy pillanatra, aztán folytatta a mászást. Én pedig újra és újra megcsókoltam."

-------------------------------------------------

"- El fog jönni érted. Úgyis az lesz a vége! A Véreskezű eljön érted, Katherine, hallod? Ti egy család vagytok! – kiáltott utánam. A csattanás az ajtóban állított meg. Megperdültem, és még láttam, ahogy a szék a hozzá kötözött testtel együtt hátradől, és újabb csattanást okoz. Casimir ökle a levegőbe fagyott, torka mélyéből állatias morgás tört fel.
Martha volt az első, aki elé lépett. Tenyerét a mellkasára fektette, de nem próbálta meg eltolni, csak nyugtató érintésnek szánta.
- Cssssss… Semmi baj. Még ki kell hallgatnunk, Cas. Ha most megölöd, akkor nem tudjuk megvédeni Katie-t – adta nekem az adu ász szerepét. Casimir ellépett mellőle, lehajolt a fogolyhoz, belemarkolt a kezes-lábasba a mellkasánál, és annál fogva felhúzta.
- Ha még egyszer engedély nélkül szólalsz meg, a szádon át tépem ki a gerincedet. Remélem, világos voltam! – sziszegte két milliméterről az arcába, aztán egy durva mozdulattal eleresztette, és hátrébb lépett. A következő pillanatban megtalált a tekintete, én pedig rádöbbentem, hogy nyitva felejtettem a számat."

--------------------------------------------------------------

"A gyermektelenek úgy vélik, szerelmükben találhatják meg lelkük másik felét, de egy igazi anya pontosan tudja, hogy azt csak a saját húsa és vére hordozhatja magában. Mi magunk adjuk át neki önként, abban a pillanatban, ahogy rádöbbenünk alétezésére. Ez a lélekdarabka pedig segít abban, hogy felnyissuk anyai hatalmunk szelencéjét, összekapcsolódjunk a másik felünkkel, és tudjuk, mit érez, mit gondol, mitől boldog és mikor kell megmentenünk. És azt is, hogy milyen nemű lesz, ha végre világra jön."

-------------------------------------------------------

"- Egészséges, tökéletes babák – hallottam meg Dr. Gavald hangját. – Nézzék csak! – A felszólításra kinyitottam a szemem, és a monitor felé fordultam. A doktor mutatóujja körberajzolta a gyermekeimet. – Ez itt a fejük, a karjaik, megvan mind az öt ujjacska, és a lábaikon is. Szeretnék tudni, milyen neműek? – tisztelt meg minket azzal, hogy ránk hagyta a választás jogát.
Felpillantottam Paytonre, és hatalmasat dobbant a szívem. Ellágyult arccal bámult a monitorra, valószínűleg fel sem fogta a kérdést, ahogyan azt sem, hogy könnytől csillog a szeme.
A forróság hulláma végigszaladt a mellkasomon, elöntötte a gyomromat, a hasamat, hogy aztán egyenesen lüktető szívem kamráiban találjon otthonra. Mire észbe kaptam, újra Payton kezét szorítottam, de most nem a félelem miatt, hanem mert egyszerűen meg kellett érintenem őt. Tekintete megtalálta az enyém, és bár nem hallottam, tudtam, hogy az ő szíve is erőteljesen összerándult."

---------------------------------------------------

"- Hale… - suttogtam magam elé. – De miért?
- Hívőket gyűjt maga köré, akikkel erősítheti a seregét. Akire pedig nincs szüksége, azt könnyebb elkapni úgy, hogy pontosan tudja, hol lesz a katasztrófa idején. Központi mentőbunkerek teletömve ártatlanokkal – pontosított. Beleremegtem a gondolatba. Amint elhalványul a nap fénye, kitör majd a pánik, ám ha tömegek vannak egy helyen, megbújva, Hale csak odasétál az embereivel, és…
- Uram atyám! – fontam magam köré a karomat. A szoba levegője hirtelen teljesen kihűlt, mintha máris több ezer szellem venne körül minket."

---------------------------------------------------------------

"- Gareth bácsi – kukkantott be Corina a szobába. Kezében egy mocorgó, szőrös állatot tartott, amelyet Happyként azonosítottam be.
- Gyertek csak! – intette beljebb a férfi. Az ajtó teljesen kitárult, így a kislány háta mögött észrevettem Marcust is egy tálcával a kezében.
Valdemar szó nélkül felállt, és rezzenéstelen arccal átsétált a mosdóba, mikor az ajtó becsukódott mögötte, a kisfiú arcán fájdalmas fintor jelent meg. Gyűlöltem ezt a sötét alakot, aki újra és újra összetörte egy gyermek szívét."

--------------------------------------------------------

"Belülről nekidőltem a hálószobaajtónak, tekintetem azonnal Paytont kereste. Csak késve jöttem rá, hogy a lefelé a helyes irány, mikor meghallottam a halk zihálást, és ez alatt a néhány másodperc alatt csak még jobban tudatosult bennem, mennyire szükségem van rá. Fekvőtámaszozott. Meztelen hátizmai megfeszültek, csakúgy, mint a karizma. Két szemöldöke közelebb húzódott egymáshoz a koncentrációtól. Lehet, hogy nem voltam belé szerelmes, de szerettem őt. Gyengéd és mély szeretettel, ami felmelegített, ahányszor csak megláttam őt.
- Na, megvolt a nagy beszélgetés? – érdeklődött nyugodtnak tűnő hangon, miközben le-fel nyomta magát megállíthatatlanul. Néhány másodpercig csendben figyeltem őt, miközben szemem égett az elfojtott könnyektől. Ujjbegyemmel megérintettem a hasam, és egy sóhajjal megpecsételtem az elhatározást.
- El akarok menni veled innen – közöltem. A fújtatás azonnal elhalt, Payton kimerevedve bámult maga elé. Végül térdre, majd talpra lökte magát. Tekintete vadul fürkészte az arcomat, mintha gúny vagy átverés jeleit keresné, pedig pontosan tudta, hogy ilyesmivel sosem tréfálnék."

---------------------------------------------------------

"- Katie… - Visszafordult az ablakhoz, de nem is kellett a szemembe néznie ahhoz, hogy tudjam, mit látnék az íriszében.
- Felmerült benned is, hogy meg kéne ölni a babáimat – kaptam levegő után, de szinte semmi nem jutott el a tüdőmig. Valami rámarkolt a belső szerveimre, egy jéghideg, erős marok, és addig szorította őket, míg szédülni nem kezdtem.
- Igen – ismerte be. Mikor megrogyott a lábam, előttem termett, hogy elkapjon, nekem viszont túl sok lett volna most az érintése. Elrántottam a karom, és egyedül botorkáltam el az egyik székig. Nem jött közelebb hozzám, csak letérdelt a földre. Hogy azért, mert egy szintben akart lenni velem, vagy valamiféle bocsánatkérés gyanánt, azt nem tudtam eldönteni."

----------------------------------------------------------

"Megtelt a kád, én pedig levettem a ruháimat, és egyszerűen csak otthagytam őket a földön egy kupacban. Nem érdekelt semmi, csak hogy végre elmerülhessek a látszólagos nyugalomban, ha csak néhány percre is. Ahogy elsétáltam a fal mellé állított tükör előtt, mégis megtorpantam. Mintha egy rám hasonlító, mégis teljesen idegen személy nézett volna szembe velem. Ennek a valakinek sokkal komolyabb volt a tekintete, a két melle megduzzadt, a hasa kigömbölyödött. Már nem egy egyszerű lány volt, hanem valódi nő. Anya. Ez egyszerre volt ijesztő és csodálatos. Végigsimogattam a hasam teljes felületét, a babák pedig követték a tenyeremet, mindig oda nyomultak, ahol éreztek engem.
- Kérlek, legyetek jók! Kérlek! – suttogtam nekik. Egy mozdulattal letöröltem a szememből kigördülő könnycseppet, aztán bemásztam a kádba."

--------------------------------------------------------

"Nem hallottam, hogy bárki is közeledne, míg meg nem csikordult a cipőtalpa, ahogy megállt. Ijedten felkaptam a fejem, és Casimirt látva teljesen ledermedtem. Egy pillanatra ő is meglepődött, valószínűleg nem számított rám, aztán megköszörülte a torkát.
- Rosszul érzed magad?
- Nem. – Fogalmam sem volt, hogyan nyögtem ki ezt a rövid szót, de végül sikerült.
- Visszakísérlek a szobádba – hajolt le, hogy felhúzzon a földről. Ahogy átkulcsolta a felkaromat, minden értelmes gondolat kiszaladt a fejemből. Az ujjai égettek, a levegő pedig besűrűsödött, nehezemre esett beszívni.
- Szeretlek – csúszott ki a számon. Úgy nézett vissza rám, mintha nem is értené. El akartam mondani neki mindent, hogy tudja, még mindig az övé a szívem. – Én nem akartam ezt, Paytonnel mi sosem… Lefogtak, beadtak valamit, és mire felébredtem… De én téged. Csak téged. És beleőrülök, hogy te talán már nem… - kapaszkodtam bele az ingébe. Vártam, hogy mondjon valamit, hogy azt felelje, ő is szeret, és egy pillanatra, ahogy kicsit erősebben szorult körém a keze, azt hittem, így is lesz majd, aztán finoman oldalra fordított a kijelölt hálószobám felé.
- Visszakísérlek – ismételte meg. Alvajáróként tettem egymás elé a két lábam, végül az egyik babám egy rúgással emlékeztetett arra, hogyan is kerültem a folyosó közepére.
- Mosdóba – nyögtem alig hallhatón.
- Mosdóba akarsz menni? – Bólintottam. Megálltunk néhány lépés múlva, és kinyitott előttem egy ajtót. Beléptem a csempézett helyiségbe, de ahelyett, hogy bezárkóztam volna, felé fordultam.
- Beszéljünk. Kérlek. Tudnom kell, hogy… - A számat elöntő kesernyés íz nem hagyta, hogy kimondjam. Csak néztem rá könyörögve, annak tudatában, hogy mennyire szánalmas vagyok.
- Később beszélünk. Menj! – biccentett fejével a fürdő belseje felé. Egyszer már viselkedett velem távolságtartóan, mikor megérkeztem a középkorból a jelenbe és először találkoztunk, de ez most más volt. A szemében nem hidegséget láttam, hanem fájdalmat. Szomorúságot. És félelmet."

------------------------------------------------------------

"- Velem maradsz? – bukott ki a számon a kérdés. A félelem, hogy az üvegfalak eltűnésével végül elveszítem őt is, már régóta ott motoszkált bennem. Míg a válaszára vártam, igyekeztem felkészíteni magam a csalódásra, de már a gondolattól is, hogy elmegy, nehezemre esett lélegezni.
- Katherine, nézz rám! – A felszólításra tovább bámultam az aranyló leves mélyén a répadarabokat, mire mutatóujja az állam alá kúszott, és egy finom, de határozott mozdulattal elfordította a fejem. Megilletődve pislogtam fel rá. – Bármi is lesz, veled maradok egészen addig, míg azt nem mondod, már nincs szükséged rám. Esküszöm.
- Szenvedni fogsz – mondtam ki összeszoruló torokkal.
- Ahogyan te is. Kibírjuk. – Nem tette hozzá, hogy mert most már van kiért, én mégis hallottam a válaszában megbúvó folytatást.
- Oké.
- Oké. Most pedig egyél, mert nem fogok szaladgálni neked, hogy ötször újramelegítsem. – Egy pillanatra meglepődtem, aztán az ajka szélén rejtőző mosolyt látva megnyugvás töltött el.
- A világért se, még a végén ledolgoznád, ami a cellába zárva rád rakódott – fordultam vissza a tányéromhoz.
- Te beszélsz, kis gömböc? – mutatott a hasamra. Elvigyorodtam, és bekanalaztam a levesemet az utolsó cseppig.”

------------------------------------------

"- Menj! – érintettem meg Payton mellkasát, mikor rájöttem, hogy magától nem fog elindulni. Sem itt, sem lent nem találta elég biztonságosnak a helyzetet, és fogalma sem volt, hogyan szakadhatna ketté, és védhetne meg mindkét helyen. – Menj, jól leszek! – ígértem neki. Behunyta egy pillanatra a szemét, aztán bólintott. Mikor ismét felnézett, és közelebb lépett hozzám, ösztönösen hátrahajtottam a fejem. A döbbenet egy pillanatra mindkettőnket lefagyasztott, a zöld tekintet válaszok után kutakodott az íriszemben, de én magam sem tudtam, mi ütött belém. Tényleg azt vártam, hogy megcsókoljon?
- Khm… - Martha torokköszörülésétől összerezzentünk.
Payton végül a szám helyett homlokomhoz hajolt, és gyengéd csókot nyomott rá.
- Csak óvatosan… - simított végig a hasamon, mielőtt a csőhöz indult volna. Az érintése nyomán forró bizsergés maradt hátra. Figyeltem, ahogy eltűnik a padlószint alatt, és imádkozni kezdtem, hogy minden rendben legyen."

----------------------------------------------------

"Valdemar lassú mozdulatokkal húzta elő a tőrét, mintha ő is abban reménykedne, csoda történik, és Hale megváltoztatja az utasítását. Rémülten figyeltem a fény csillanását az éles pengén, és megtettem az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott: könyörögtem.
- Valdemar, ezt nem teheted meg. Kérlek! Ő Marcus! Nézz rá! Nézz a szemébe! – Lélegzetvisszafojtva vártam a szavaim hatását, miközben a lábam reszketni kezdett. Hinni akartam, hogy bármit is tett korábban, kötődik a fiúhoz. Nem bírtam volna ép ésszel elviselni, hogy a szemem láttára veszik el egy gyermek – Marcus – életét. Az én hibámból.
A fekete szempár keményen meredt maga elé kerülve a fiú látványát, végül rám emelkedett.
- Ha én nem teszem meg, megteszi más. – Ahogy a penge megmozdult és Gisela felsikoltott, elszörnyedve az arcom elé kaptam a kezem."

-------------------------------------------------

"Végigsimítottam Payton dús tincsein, az ittlétünk alatt jócskán megnőtt a haja. Még nem volt olyan hosszú, mint Casimirnek, de lassan már össze lehetett fogni a tarkóján egy kis csutkába.
- Ne csináld ezt! – Mordulására a gondolatkép szertefoszlott. Majdnem visszakérdeztem, hogy mit ne csináljak, mikor észrevettem, hogy ujjaim már a tarkóját simogatják, ő pedig aprókat remeg az érintésemtől. Úgy rántottam vissza a kezem, mintha lángra kaptak volna a tincsei. Ez az összezártság teljesen megbolondított, korábban egy cseppnyi ingert sem éreztem ahhoz, hogy megérintsem őt, most pedig szinte vonzotta a kezemet. Mintha az újonnan ébredt, anyai gyengédségem nemcsak a gyermekeimre, hanem rá is kivetülne."