2014. április 28., hétfő

Bánó Attila: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből

Fülszöveg: A kötet 55 fejezete meglepő esetek elbeszélésével gyarapítja történelmi ismereteinket. Bemutatja többek között a 907-es pozsonyi csatát, amelynek győztes megvívása jelentősen megerősítette helyünket a Kárpát-medencében. Kiderül, hogy miért volt valódi parasztfelkelés a Budai Nagy Antal vezette 1437-es megmozdulás, s miért nem volt az az 1514-es Dózsa-féle parasztháború.
Választ kapunk a következő kérdésekre is: I. Miksa király koronázási ünnepségén miként mentette meg gróf Zrínyi Miklós az új király életét, és milyen viszonzást kapott 1566-ban Szigetvárnál? Miért börtönöztette be Dobó Istvánt, Eger várának hős védőjét élete vége felé az uralkodó? Ki és miért akart merényletet elkövetni az 184849-es szabadságharc leverése után néhány évvel a fiatal Ferenc József császár ellen a bécsi Burgban?
Meghökkentő történetek, amelyek újragondolásra biztatnak.


Ehhez nincs mit igazán hozzáfűzni. Aki szereti a történelmi rejtélyeket -mint én- annak ajánlani tudom. Aki nem, az inkább nem vegye a kezébe. 


Dan Brown: Inferno


Fülszöveg: 
„Keressetek és találtok.” 
Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.

Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.
Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt…
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.


Brown ezúttal Firenzébe kalauzolta el az olvasókat. Dante műve adta a körítést egy nyomozásos, üldözéses összeesküvéshez. Végigjártuk az egész várost, majd Velencét is, hogy végül Isztambulban lyukadjunk ki. 
Nekem kicsit sok volt Dantéból, meg az ő sötét világából. Bár a téma is eléggé sötét.
Annyira nem jött be. Persze jók a csavarok, a leírások, csak valahogy ... nem is tudom. Szerintem a pokol téma nem volt túl jó választás. Persze, értem én a rejtett, nem is annyira rejtett utalásokat, de akkor is.
Valahogy egy kicsit mást vártam.

Richelle Mead: Vámpírakadémia VI. - A végső áldozat

Fülszöveg: Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát… 
Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?
„Csodálatosan megírt, akciódús könyv, tele izgalommal.” 
yareads.com

„A sorozat eddigi legizgalmasabb darabja… Mead történetmesélése minden könyvvel egyre jobb lesz.” 
The Associated Press

„Fantasztikus tempójú regény.” 
examiner.com


Hát végre teljes a sorozatom. Jaj, de jó. Igaz, hogy már többször is olvastam ezt a sorozatot, de megvenni csak apránként sikerült. És most az utolsó kötet is meg van. Ennek örömére újra elolvastam, és még mindig tetszik. Minden megvan benne, amit egy regényben szeretek: akció, kaland, romantika, összeesküvés, sírás-nevetés. 
Csak ajánlani tudom.


2014. április 27., vasárnap

Teen Wolf 4. évad

Előre láthatóan a sorozat a nyáron folytatódni fog. Eddig annyi biztos, hogy az első részt június 23-án fogják vetíteni az USA-ban. Az új évadban egy régi barát fog feltűnni.

Forgatási képek: http://teenwolf.wikia.com/wiki/User_blog:Paul.rea/Teen_Wolf_Season_4_Behind_the_Scenes

Interjú: http://tvline.com/2014/03/25/teen-wolf-season-4-spoilers-kate-returns-isaac-leaving/

Kristin Cashore: Bitterblue

Na végre!!!! Már december óta vártam a megjelenésre, és most végre megjelent. Éljen!
Fizetéskor első dolgom lesz elfutni a könyvesboltba. Remélem, hogy nem kapkodják el az összeset.

FülszövegHogyan válhat igazi királynővé Keserkék,
miközben királysága egy eszelős harmincöt éves uralmából tér magához?
Lépj be a rejtélyek, a varázslat, a hősiesség és a veszély lenyűgöző birodalmába!
Egy olyan világban, ahol az emberek egy része valamilyen – garabonciának nevezett –  rendkívüli képességgel születik, Lekk királynak az volt a garabonciája, hogy mindenki elhitte a hazugságait.
Amikor a tízéves Keserkék királynő lett, azt hitte, hogy apja meggyilkolásával véget ért annak erőszakos, eszelős uralma.
Tévedett.
Garabonc és a Zsarát izgatottan várt folytatása „hol vad, hol felemelő, hol pedig sóvárgással teli” és végig romantikus. A tizennyolc éves Keserkék úgy érzi, hogy tanácsadói túlságosan is óvják őt, és éjszakánként elkezd kilopózni a kastélyából, hogy álruhában, egyedül mászkálhasson saját városának utcáin, amivel az életét és a szívét egyaránt kockára teszi.
Nem baj, ha nem olvastad A Garaboncot vagy a Zsarátot, akkor is tetszeni fog a Keserkék.
De alig várod majd, hogy utána azokat is elolvashasd.
LÉPJ BE A GARABONCOK BIRODALMÁBA! 

Spirit Bliss: Démoni érintés 3. - A jelen árnyai

Sziasztok!
A neten találtam pár részletet a készülő Démoni érintés 3. - A jelen árnyaiból, amit az írónő a facebook oldalán tett közzé. 
https://www.facebook.com/pages/Spirit-Bliss/100323633385557?fref=ts

 Erősen spoileres. Tehát aki várni szeretne a könyv megjelenéséig a részletekkel, az NE OLVASSA EL!



"- Nézz csak rám! – nyúlt az állam alá lassú mozdulattal, hogy vissza tudjam utasítani az érintését, ha úgy akarom. Hagytam, hogy felemelje a fejem, és egyenesen a szemébe néztem. – A vámpírtörténetek a vérivást erotikusnak és izgatónak írják le, de határozottan állíthatom, hogy nincsen benne semmi erotikus vagy izgató. A tápláló számára fájdalmas és kimerítő, a vámpírt pedig csak a vér érdekli, nem a személy, akitől az származik. És…
- És?
- Valahányszor iszunk, az emlékeztet arra, mivé váltunk."
-----------------------------------------------------
"Végül én nyúltam a függöny után. Casimir reszketve kuporodott össze alatta. Mindkét karja és keze vörös hólyagokkal volt tele, ujjai közül kiesett a pisztoly, és fémes koppanással érte el az autó padlóját.
- Jól van, semmi baj – tapogattam végig, hogy ellenőrizzem, nem találták-e el, végül megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Ügyes voltál, nagyon ügyes! – Legszívesebben megcsókoltam volna, de az arcán lévő égési sérülések miatt nem mertem megtenni.
- Hamarosan begyógyulnak – biztattam inkább magam, mint őt. Vörös tekintete az enyémbe fúródott, nálam keresett menedéket, én pedig magamba fogadtam, elrejtettem a pillanat fájdalma elől."
-----------------------------------------------------
"- Igyekezzetek már! – mordult fel Martha fegyverével a bejáratra célozva. Casimir mélyen beszívta a levegőt, aztán egy könnyed mozdulattal felpakolt a hátára, mintha csak egy üres hátizsák lennék. Az ereje elképesztett.
- Jól vagy ott hátul? – fordította kissé hátra a fejét, miközben én biztos kapaszkodást kerestem a válla és nyaka körül.
- Aha – leheltem. A hasamtól nem tudtam annyira közel bújni hozzá, amennyire vágytam rá, de megérinteni, érezni a bőrét a bőrömön, az illatát pedig az orromban, felért a mennyországgal.
Mire elindultunk lefelé, teljesen elkábultam. Megfeledkeztem a veszélyről, a létráról, mindenről, csak azt tudtam biztosan, hogy Casimir itt van velem, és mindent elrejtő félhomály vesz körbe minket. Mire felfoghattam volna, mit csinálok, lehajtottam a fejem, és ajkam a tarkójára nyomtam. Megdermedt mozdulat közben egy pillanatra, aztán folytatta a mászást. Én pedig újra és újra megcsókoltam."
-------------------------------------------------
"- El fog jönni érted. Úgyis az lesz a vége! A Véreskezű eljön érted, Katherine, hallod? Ti egy család vagytok! – kiáltott utánam. A csattanás az ajtóban állított meg. Megperdültem, és még láttam, ahogy a szék a hozzá kötözött testtel együtt hátradől, és újabb csattanást okoz. Casimir ökle a levegőbe fagyott, torka mélyéből állatias morgás tört fel.
Martha volt az első, aki elé lépett. Tenyerét a mellkasára fektette, de nem próbálta meg eltolni, csak nyugtató érintésnek szánta.
- Cssssss… Semmi baj. Még ki kell hallgatnunk, Cas. Ha most megölöd, akkor nem tudjuk megvédeni Katie-t – adta nekem az adu ász szerepét. Casimir ellépett mellőle, lehajolt a fogolyhoz, belemarkolt a kezes-lábasba a mellkasánál, és annál fogva felhúzta.
- Ha még egyszer engedély nélkül szólalsz meg, a szádon át tépem ki a gerincedet. Remélem, világos voltam! – sziszegte két milliméterről az arcába, aztán egy durva mozdulattal eleresztette, és hátrébb lépett. A következő pillanatban megtalált a tekintete, én pedig rádöbbentem, hogy nyitva felejtettem a számat."
--------------------------------------------------------------
"A gyermektelenek úgy vélik, szerelmükben találhatják meg lelkük másik felét, de egy igazi anya pontosan tudja, hogy azt csak a saját húsa és vére hordozhatja magában. Mi magunk adjuk át neki önként, abban a pillanatban, ahogy rádöbbenünk alétezésére. Ez a lélekdarabka pedig segít abban, hogy felnyissuk anyai hatalmunk szelencéjét, összekapcsolódjunk a másik felünkkel, és tudjuk, mit érez, mit gondol, mitől boldog és mikor kell megmentenünk. És azt is, hogy milyen nemű lesz, ha végre világra jön."
-------------------------------------------------------
"- Egészséges, tökéletes babák – hallottam meg Dr. Gavald hangját. – Nézzék csak! – A felszólításra kinyitottam a szemem, és a monitor felé fordultam. A doktor mutatóujja körberajzolta a gyermekeimet. – Ez itt a fejük, a karjaik, megvan mind az öt ujjacska, és a lábaikon is. Szeretnék tudni, milyen neműek? – tisztelt meg minket azzal, hogy ránk hagyta a választás jogát.
Felpillantottam Paytonre, és hatalmasat dobbant a szívem. Ellágyult arccal bámult a monitorra, valószínűleg fel sem fogta a kérdést, ahogyan azt sem, hogy könnytől csillog a szeme.
A forróság hulláma végigszaladt a mellkasomon, elöntötte a gyomromat, a hasamat, hogy aztán egyenesen lüktető szívem kamráiban találjon otthonra. Mire észbe kaptam, újra Payton kezét szorítottam, de most nem a félelem miatt, hanem mert egyszerűen meg kellett érintenem őt. Tekintete megtalálta az enyém, és bár nem hallottam, tudtam, hogy az ő szíve is erőteljesen összerándult."
---------------------------------------------------
"- Hale… - suttogtam magam elé. – De miért?
- Hívőket gyűjt maga köré, akikkel erősítheti a seregét. Akire pedig nincs szüksége, azt könnyebb elkapni úgy, hogy pontosan tudja, hol lesz a katasztrófa idején. Központi mentőbunkerek teletömve
 ártatlanokkal – pontosított. Beleremegtem a gondolatba. Amint elhalványul a nap fénye, kitör majd a pánik, ám ha tömegek vannak egy helyen, megbújva, Hale csak odasétál az embereivel, és…
- Uram atyám! – fontam magam köré a karomat. A szoba levegője hirtelen teljesen kihűlt, mintha máris több ezer szellem venne körül minket."
---------------------------------------------------------------

"- Gareth bácsi – kukkantott be Corina a szobába. Kezében egy mocorgó, szőrös állatot tartott, amelyet Happyként azonosítottam be.
- Gyertek csak! – intette beljebb a férfi. Az ajtó teljesen kitárult, így a kislány háta mögött észrevettem Marcust is egy tálcával a kezében.
Valdemar szó nélkül felállt, és rezzenéstelen arccal átsétált a mosdóba, mikor az ajtó becsukódott mögötte, a kisfiú arcán fájdalmas fintor jelent meg. Gyűlöltem ezt a sötét alakot, aki újra és újra összetörte egy gyermek szívét."
--------------------------------------------------------
"Belülről nekidőltem a hálószobaajtónak, tekintetem azonnal Paytont kereste. Csak késve jöttem rá, hogy a lefelé a helyes irány, mikor meghallottam a halk zihálást, és ez alatt a néhány másodperc alatt csak még jobban tudatosult bennem, mennyire szükségem van rá. Fekvőtámaszozott. Meztelen hátizmai megfeszültek, csakúgy, mint a karizma. Két szemöldöke közelebb húzódott egymáshoz a koncentrációtól. Lehet, hogy nem voltam belé szerelmes, de szerettem őt. Gyengéd és mély szeretettel, ami felmelegített, ahányszor csak megláttam őt.
- Na, megvolt a nagy beszélgetés? – érdeklődött nyugodtnak tűnő hangon, miközben le-fel nyomta magát megállíthatatlanul. Néhány másodpercig csendben figyeltem őt, miközben szemem égett az elfojtott könnyektől. Ujjbegyemmel megérintettem a hasam, és egy sóhajjal megpecsételtem az elhatározást.
- El akarok menni veled innen – közöltem. A fújtatás azonnal elhalt, Payton kimerevedve bámult maga elé. Végül térdre, majd talpra lökte magát. Tekintete vadul fürkészte az arcomat, mintha gúny vagy átverés jeleit keresné, pedig pontosan tudta, hogy ilyesmivel sosem tréfálnék."
---------------------------------------------------------
"- Katie… - Visszafordult az ablakhoz, de nem is kellett a szemembe néznie ahhoz, hogy tudjam, mit látnék az íriszében.
- Felmerült benned is, hogy meg kéne ölni a babáimat – kaptam levegő után, de szinte semmi nem jutott el a tüdőmig. Valami rámarkolt a belső szerveimre, egy jéghideg, erős marok, és addig szorította őket, míg szédülni nem kezdtem.
- Igen – ismerte be. Mikor megrogyott a lábam, előttem termett, hogy elkapjon, nekem viszont túl sok lett volna most az érintése. Elrántottam a karom, és egyedül botorkáltam el az egyik székig. Nem jött közelebb hozzám, csak letérdelt a földre. Hogy azért, mert egy szintben akart lenni velem, vagy valamiféle bocsánatkérés gyanánt, azt nem tudtam eldönteni."
----------------------------------------------------------
"Megtelt a kád, én pedig levettem a ruháimat, és egyszerűen csak otthagytam őket a földön egy kupacban. Nem érdekelt semmi, csak hogy végre elmerülhessek a látszólagos nyugalomban, ha csak néhány percre is. Ahogy elsétáltam a fal mellé állított tükör előtt, mégis megtorpantam. Mintha egy rám hasonlító, mégis teljesen idegen személy nézett volna szembe velem. Ennek a valakinek sokkal komolyabb volt a tekintete, a két melle megduzzadt, a hasa kigömbölyödött. Már nem egy egyszerű lány volt, hanem valódi nő. Anya. Ez egyszerre volt ijesztő és csodálatos. Végigsimogattam a hasam teljes felületét, a babák pedig követték a tenyeremet, mindig oda nyomultak, ahol éreztek engem.
- Kérlek, legyetek jók! Kérlek! – suttogtam nekik. Egy mozdulattal letöröltem a szememből kigördülő könnycseppet, aztán bemásztam a kádba."
--------------------------------------------------------
"Nem hallottam, hogy bárki is közeledne, míg meg nem csikordult a cipőtalpa, ahogy megállt. Ijedten felkaptam a fejem, és Casimirt látva teljesen ledermedtem. Egy pillanatra ő is meglepődött, valószínűleg nem számított rám, aztán megköszörülte a torkát.
- Rosszul érzed magad?
- Nem. – Fogalmam sem volt, hogyan nyögtem ki ezt a rövid szót, de végül sikerült.
- Visszakísérlek a szobádba – hajolt le, hogy felhúzzon a földről. Ahogy átkulcsolta a felkaromat, minden értelmes gondolat kiszaladt a fejemből. Az ujjai égettek, a levegő pedig besűrűsödött, nehezemre esett beszívni.
- Szeretlek – csúszott ki a számon. Úgy nézett vissza rám, mintha nem is értené. El akartam mondani neki mindent, hogy tudja, még mindig az övé a szívem. – Én nem akartam ezt, Paytonnel mi sosem… Lefogtak, beadtak valamit, és mire felébredtem… De én téged. Csak téged. És beleőrülök, hogy te talán már nem… - kapaszkodtam bele az ingébe. Vártam, hogy mondjon valamit, hogy azt felelje, ő is szeret, és egy pillanatra, ahogy kicsit erősebben szorult körém a keze, azt hittem, így is lesz majd, aztán finoman oldalra fordított a kijelölt hálószobám felé.
- Visszakísérlek – ismételte meg. Alvajáróként tettem egymás elé a két lábam, végül az egyik babám egy rúgással emlékeztetett arra, hogyan is kerültem a folyosó közepére.
- Mosdóba – nyögtem alig hallhatón.
- Mosdóba akarsz menni? – Bólintottam. Megálltunk néhány lépés múlva, és kinyitott előttem egy ajtót. Beléptem a csempézett helyiségbe, de ahelyett, hogy bezárkóztam volna, felé fordultam.
- Beszéljünk. Kérlek. Tudnom kell, hogy… - A számat elöntő kesernyés íz nem hagyta, hogy kimondjam. Csak néztem rá könyörögve, annak tudatában, hogy mennyire szánalmas vagyok.
- Később beszélünk. Menj! – biccentett fejével a fürdő belseje felé. Egyszer már viselkedett velem távolságtartóan, mikor megérkeztem a középkorból a jelenbe és először találkoztunk, de ez most más volt. A szemében nem hidegséget láttam, hanem fájdalmat. Szomorúságot. És félelmet."
------------------------------------------------------------
"- Velem maradsz? – bukott ki a számon a kérdés. A félelem, hogy az üvegfalak eltűnésével végül elveszítem őt is, már régóta ott motoszkált bennem. Míg a válaszára vártam, igyekeztem felkészíteni magam a csalódásra, de már a gondolattól is, hogy elmegy, nehezemre esett lélegezni.
- Katherine, nézz rám! – A felszólításra tovább bámultam az aranyló leves mélyén a répadarabokat, mire mutatóujja az állam alá kúszott, és egy finom, de határozott mozdulattal elfordította a fejem. Megilletődve pislogtam fel rá. – Bármi is lesz, veled maradok egészen addig, míg azt nem mondod, már nincs szükséged rám. Esküszöm.
- Szenvedni fogsz – mondtam ki összeszoruló torokkal.
- Ahogyan te is. Kibírjuk. – Nem tette hozzá, hogy mert most már van kiért, én mégis hallottam a válaszában megbúvó folytatást.
- Oké.
- Oké. Most pedig egyél, mert nem fogok szaladgálni neked, hogy ötször újramelegítsem. – Egy pillanatra meglepődtem, aztán az ajka szélén rejtőző mosolyt látva megnyugvás töltött el.
- A világért se, még a végén ledolgoznád, ami a cellába zárva rád rakódott – fordultam vissza a tányéromhoz.
- Te beszélsz, kis gömböc? – mutatott a hasamra. Elvigyorodtam, és bekanalaztam a levesemet az utolsó cseppig.”
------------------------------------------
"- Menj! – érintettem meg Payton mellkasát, mikor rájöttem, hogy magától nem fog elindulni. Sem itt, sem lent nem találta elég biztonságosnak a helyzetet, és fogalma sem volt, hogyan szakadhatna ketté, és védhetne meg mindkét helyen. – Menj, jól leszek! – ígértem neki. Behunyta egy pillanatra a szemét, aztán bólintott. Mikor ismét felnézett, és közelebb lépett hozzám, ösztönösen hátrahajtottam a fejem. A döbbenet egy pillanatra mindkettőnket lefagyasztott, a zöld tekintet válaszok után kutakodott az íriszemben, de én magam sem tudtam, mi ütött belém. Tényleg azt vártam, hogy megcsókoljon?
- Khm… - Martha torokköszörülésétől összerezzentünk.
Payton végül a szám helyett homlokomhoz hajolt, és gyengéd csókot nyomott rá.
- Csak óvatosan… - simított végig a hasamon, mielőtt a csőhöz indult volna. Az érintése nyomán forró bizsergés maradt hátra. Figyeltem, ahogy eltűnik a padlószint alatt, és imádkozni kezdtem, hogy minden rendben legyen."
----------------------------------------------------
"Valdemar lassú mozdulatokkal húzta elő a tőrét, mintha ő is abban reménykedne, csoda történik, és Hale megváltoztatja az utasítását. Rémülten figyeltem a fény csillanását az éles pengén, és megtettem az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott: könyörögtem.
- Valdemar, ezt nem teheted meg. Kérlek! Ő Marcus! Nézz rá! Nézz a szemébe! – Lélegzetvisszafojtva vártam a szavaim hatását, miközben a lábam reszketni kezdett. Hinni akartam, hogy bármit is tett korábban, kötődik a fiúhoz. Nem bírtam volna ép ésszel elviselni, hogy a szemem láttára veszik el egy gyermek – Marcus – életét. Az én hibámból.
A fekete szempár keményen meredt maga elé kerülve a fiú látványát, végül rám emelkedett.
- Ha én nem teszem meg, megteszi más. – Ahogy a penge megmozdult és Gisela felsikoltott, elszörnyedve az arcom elé kaptam a kezem."
-------------------------------------------------

"Végigsimítottam Payton dús tincsein, az ittlétünk alatt jócskán megnőtt a haja. Még nem volt olyan hosszú, mint Casimirnek, de lassan már össze lehetett fogni a tarkóján egy kis csutkába.
- Ne csináld ezt! – Mordulására a gondolatkép szertefoszlott. Majdnem visszakérdeztem, hogy mit ne csináljak, mikor észrevettem, hogy ujjaim már a tarkóját simogatják, ő pedig aprókat remeg az érintésemtől. Úgy rántottam vissza a kezem, mintha lángra kaptak volna a tincsei. Ez az összezártság teljesen megbolondított, korábban egy cseppnyi ingert sem éreztem ahhoz, hogy megérintsem őt, most pedig szinte vonzotta a kezemet. Mintha az újonnan ébredt, anyai gyengédségem nemcsak a gyermekeimre, hanem rá is kivetülne." 









2014. április 24., csütörtök

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István- Vészits Andrea: Időfutár 2. - A királynő palástja


Fülszöveg: „Nem emlékszem az utazásra. Az utolsó kép, ami megmaradt, hogy behúzom a mattot a sakktáblán, aztán minden elsötétül…” 
Hová tűnt Hanna? Mindenki őt keresi. Zsófi és Tibi egész nyáron nyomok után kutat, de mikor nem jutnak eredményre, kénytelenek bevonni az okostojás Ervint és Bulcsút a keresésbe. Sőt, még az a nyávogós Edina is rájuk akaszkodik, a mitugrász Szabikáról nem is beszélve. De nem elég, hogy meg kéne találni Hannát, még az üldözőket is le kell rázni! Hanna eltűnése és az időgép ugyanis a Felemásszemű fantáziáját is megmozgatja. Ráadásul a rendőrség is sejti, hogy Tibiék többet tudnak, mint amennyit elárulnak. De Hannának sem sokkal könnyebb az élete a 18. században. A varázsfuvola próbáiba csöppenve (ezúttal az igaziba!) a színházban inaskodik, Mozart után kajtat a kocsmákban, sőt előbb -utóbb megtanulja, mi is az a kiskacaj. Senki sem az, akinek látszik. Sem Bécsben, kétszáz évvel ezelőtt, sem Budapesten, 2012-ben. Vajon ki a barát, és kitől kell tartani? Mindenki gyanús… 
Szövevényes, kalandos, vicces! 12 éven felül mindenkinek!



Már nagyon vártam, hogy elolvashassam az Időfutár folytatását. Az első nagy kedvencem volt.
A második kötettel már volt egy csepp problémám. De tényleg csak egy csepp. A történet ugyanolyan jól megírt, pörgős, fordulatos, mint az első. Egy kicsit azért érezni rajta a 2. részek átkát, azt, hogy mit is kéne ezzel most kezdeni. És a válasz is megvan hozzá: trilógiát. Igen. Ami már meg is jelent. Egy kicsit rétestészta fílingje volt a dolognak. De csak egy kicsit. Túl sok minden szólt a színház mindennapjairól és kevés Hannáról. Nem volt olyan sok akció benne, mint az elsőben.
de ennek ellenére szerethető könyv.  És még mindig nagy kedvenc. :)

Vámpírnaplók 5. évad 20. rész

USA premier: 2014. május 1.

Cím: What Lies Beneath

Epizódismertető:

 Amikor Tyler felbukkan a Salvatore házban azzal az újsággal miszerint Markos terve az, hogy megtörje a boszorkányok átkát ami Stefan-t és Elena-t veszélybe sodorja, Damon azt tanácsolja, hogy rejtsék el őket egy távoli kunyhóban ami egyszer Carolina apjáé volt. 

Egyszer ott, nyilvánvalóvá válik Caroline-nak, hogy Stefan és Elena titkol valamit, ezért Damon létrehoz egy társasjátékot, hogy kiderítse az igazságot. 

Egy kísérteties megjelenelés, a kunyhónál, kihasználja az erőszakosságot és a tüzet, hogy felfedje önmagát. 

Eközben, Matt átveszi Tyler tervét, hogy információt gyűjtsön az Utazók egyikétől, és Bonnie tovább tartja titokban a Túlvilágról az igazságot Jeremy elől, Nagymamája figyelmeztetése ellenére.


Képek:





Trailer:


Vámpírnaplók 5. évad 19. rész

USA premier: 2014. április 24.

Cím: Man on Fire

Epizódismertető:

 Stefan próbálja elterelni Elena figyelmét, aki megszállottan rá akar jönni, hol is tart a kapcsolata Damonnel, eközben Bonnie a legjobb formáját hozza, hogy reálisan kitalálja, milyen hatással lesznek horgony létére a Túlvilágban végbemenő változások. 
Damon az Utazók kését követeli, kényszerítve ezzel Mattet és Jeremyt, hogy bevallják, eltűnt.
 Visszatekintve az 1960-as választások éjszakájára, Enzo felfedi Elena, Stefan és Bonnie előtt, hogy megtudta, mi történt élete szerelmével, Maggie-vel, majd pedig, Liv és Luke vonakodó segítségével az események förtelmes fordulatot vesznek. 
Próbálva lenyugtatni Enzót, Damon közbelép, de szavai hatására a férfi egy kétségbeesett és 
veszélyes döntést hoz meg, ami egy erőszakos konfrontációhoz vezeti Stefannel. 
Végül, Markos igénybe veszi Sloan segítségét, hogy megtörje az Utazók ősi átkát. 
Tyler a rituálé egy veszélyes szerepét tölti be, s tanúja lesz annak, milyen hihetetlen erőt birtokolnak az Utazók.



Képek:








Trailer:




2014. április 10., csütörtök

City of Heavenly Fire könyvborító



Igaz, hogy kicsit régi hír, de azért felteszem a képet, hátha még valaki nem látta. Az új Végzet ereklyéi könyv könyv borítója, ami az év elején debütált az USA-ban. Cím: City of Heavenly Fire.

Megjelenés USA: 2014. május 27.

A végső összecsapás a jó és a rossz között.

 A borítón Sebastian és Clary látható. És ott vannak a szárnyak is. :) 
Nekem már az első könyvtől fura volt, hogy a csaj mindig szárnyakat rajzol a srácnak, és az utolsó kötetben, már "álmodik" a fehér és a fekete szárnyú angyal összecsapásáról. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből???




Most olvastam a molyon:

 "Katona Ildikó írta: Végezetül egy jó hír: 
A City of Heavenly Fire megjelenését egyszerre tervezzük az eredetivel, május 27-re. Ha minden jól megy és a fordítás is elkészül."

Fallen film, hírek

Megvannak a film szereplői. Kinek hogy tetszik? 
A forgatás már elkezdődött itt nálunk. A statiszták és a kaszkadőrök forgatnak jelenleg. Alul az intézet helyszíne látható.



Random Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Fülszöveg: Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

Christina Dodd: A sötétség illata

Fülszöveg: Angyali csábítás, démoni szenvedély

Ezer évvel ezelőtt egy brutális harcos járta az orosz sztyeppéket, és veszedelmes üzletet kötött. Cserébe a képességért, hogy átalakulhasson kegyetlen, vérengző fenevaddá, amikor csak kedve tartja. Konsztantin eladta a lelkét – és leszármazottai lelkét – az ördögnek.
Aztán egy nap egy veszélyes prófécia felfedi az igazságot: egy család arra rendeltetett, hogy megküzdjön a sötétséggel – vagy szembenézzen a kárhozattal.
Ann Smith szerelmes főnökébe, Jasha Wilderbe, azonban a férfi elcsábítására irányuló merész terve füstbe megy, amikor szembesül egy erős farkassal, amely a szeme láttára változik át azzá a férfivá, akit imád. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet el a sorsa elől, ugyanis Jasha Konsztantin leszármazottja, és Ann feladata megtörni a férfi lelkét gúzsba kötő átkot.





Könnyed olvasmány. Hamar le lehet darálni. Néhol túl erotikus. Szóval tizennyolcas karika neki.
A történet jól ki lett találva. De azért vannak hiányosságok. Ha fantasy könyvet ír, bonyolult történésekkel, bosszúval stb., akkor kicsit jobban is bele lehetett volna mélyedni a témában. Vannak olyan események, amiket pár oldal alatt ledarál, másokat oldalak szám részletez. 
Ha erotikus jellegű, vagy szerelmi történetnek szánták, akkor kár volt ennyire bonyolítani a farkassá, madárrá stb. váló emberekről, meg szerződéssel az ördöggel. 
Kicsit felborult az egyensúly.
De ennek ellenére jó kis könyv volt. Ha sikerül, elolvasom a folytatását is.

Daniel Silva: A Moszad ügynöke

Fülszöveg: Név: Gabriel Allon, izraeli kém, bérgyilkos és restaurátor.
Célállomás: Amszterdam
Feladat: egy meggyilkolt holland ügyének felderítése, akinek az izraeli titkosszolgálathoz is köze volt.
Rutin feladatnak tűnik, főként egy olyan dörzsölt ügynöknek, mint Allon, de nyomozás közben váratlanul forró nyomra bukkan, amely egészen a csatorna másik oldalára, London szívéig viszi, ahol egy terrorista csoport nagyszabású merényletre készül.
Eközben elrabolják az amerikai nagykövet lányát, és a helyszínre érkező Allont az elkövetők felismerik, így ő is rákerül a halállistára…
Elizabeth Halton percei meg vannak számlálva; Allon versenyt fut az idővel, és a fél világot beutazza, hogy megmentse a nőt, de legfőképpen, hogy elkerülje a biztos halált.
Daniel Silva korunk egyik legnagyobb kémregényírója John le Carré és Ian Fleming mellett. Lenyűgöző, szenvedélyes, fordulatos bestsellerei rajongók százezreit nyűgözik el. Triplafedelű és lélegzetelállító regényei nemcsak fantasztikusan szórakoztatóak, de rémisztően aktuálisak is.

Revolution 2. évad 19. rész

USA premier: 2014. április 23. Helyett majd csak szerdán fogják adni, sajnos.

Cím: Shit Happens

Epizódismertető:
Hivatalos epizódismertetőt még nem találtam. Nem tom mi van. Az előzetesből csak annyi derül ki, hogy Charlie összefut Nevillel, aki felelősségre vonja, hogy mi történt a fiával, és közben pisztollyal fenyegeti.
Képek:











2014. április 3., csütörtök

Vámpírnaplók 5. évad 18. rész

USA premier: 2014. április 17

Cím: Resident Evil

Epizódismertető:

Hivatalos ismertetőt még nem láttam, de a promo alapján íme a sztori: Elenának víziói vannak a tökéletes életről, melyben ő ember és van egy cuki férje (Stefan) és van két gyönyörű gyereke. A víziók egyre kínosabbak lesznek.











Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...