2014. június 10., kedd

85. Ünnepi Könyvhét

Június 12-én ismét kezdetét veszi az Ünnepi Könyvhét. Immár a 85. Mint azt már megszokhattuk számos városban lesznek programok és sok könyvkiadó is jelentkezik új könyvekkel ebből az alkalomból.

Egy kis ízelítő:

Előre láthatóan ezekben a városokban lesznek programok (de ez még változhat):

Balatonfüred, Balmazújváros, Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Kolozsvár, Makó, Miskolc, Nagykanizsa, Nagykovácsi, Nagykőrös, Nyíregyháza, Orosháza, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tata, valamint a főváros XI. kerülete, Újbuda.

Letöltöttem a netről egy doc-ot, amiben az összes megjelenő könyv megtalálható:


Antológiák
Szerző és cím
Kiadó
20. századi magyar novellák 1939-1956
Palatinus
85. Ünnepi Könyvhét 85 kortárs magyar író – Burger Barna fotóportréi
MKKE–Kossuth
A magyar filoszemitizmus múltja és jövője – Ki szereti a zsidókat?
Noran Libro
Falak mögött a világ – SF - antológia
Ad Astra
Jösz'te hezzám! – 69 pajzán erdélyi történet
Helikon
Körkép 2014
Magvető
Szép versek 2014
Magvető
Szó-kincs 2014
Aposztróf
Térhatárok – Határon túli magyar írók antológiája
Kortárs

Magyar vers

Szerző és cím
Kiadó
Aczél Géza: (szino)líra – torzószótár
Jelenkor
Bakonyi Péter: Mulatós zsoltár
Napkút
Balázs Tibor: Megérkezés Aquincumba
Littera Nova
Baranyi Ferenc: Írások a falon – Jubileumi versválogatás
Hungarovox
Báger Gusztáv: Edzésterv
Széphalom Könyvműhely
Bencsik Gábor: Dolgaink – Versek és prózaversek
Magyar Mercurius
Benke László: A szerelem erőterében
Hét Krajcár
Bertók László: Ott mi van?
Magvető
Beszédes István legszebb versei
AB-ART
Bíró József: Stromatolite
Hungarovox
Buda Ferenc: Míg élsz
Holnap
Csontos Márta: A Sehol szélén

Döbrentei Kornél: És mégis
Püski
Farkas Gábor: Szavakkal elfedem
Hungarovox
Fehér Renátó: Garázsmenet
Magvető
Fellinger Károly: János és Juliska
AB-ART
Ferenczi Tihamér: A magány templomában
Intermix
Géczi János: Hosszúversek / Képversek
Gondolat
Gyöngyösi András: N-1 Herceg
Littera Nova
Kálmán Mária: Zsarát
Hét Krajcár
Keszthelyi-Mangó Gabriella: Fehér
Littera Nova
Király Levente: Pergamen
L'Harmattan
Kiss Judit Ágnes: Négyszög
Európa
Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás
Magvető
Markó Béla: Fűszál a sziklán – 99 haiku
BookArt
Matyikó Sebestyén József: Vasra vert fohász
Hungarovox
Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát
Libri
Pallag Zoltán: Noir
JAK – PRAE.HU
Petőfi Sándor: János vitéz
Holnap
P. Papp Zoltán: Rétegrend
Napkút
Prohászka László Máté: Tejútra néző terasz
Hét Krajcár
Sinka István: És elfelejtették
Nap
Slam.Pont 1.
Libri
Somlyó Zoltán összes versei 1.
Múlt és Jövő
Stiller Kriszta: Ködforgató
Occident Média
Szabó T. Anna: Kerített tér
Magvető
Szennay Ilona: Felhőszirmok – Magyar táj, japán ecsettel
Tinta
Sziveri János: Pasztorál
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Szombath Rozália: Földszemű
AB-ART
Szögi Csaba: Rakjatok be a gumiszobába
zEtna – Basiliscus
Szőnyi Ferenc: Félrevert csend
Gondolat
Térey János: Átkelés Budapesten
Libri
Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek
Fiatal Írók Szövetsége
Tolnai Ottó: Balkáni babér
Jelenkor
Tornai József: Hirdetve törvényt
Gondolat
Tóth Kinga: All Machine
Magvető
Turczi István legszebb versei
AB-ART
Virágh József: Hamlet Orgoványon
Antológia
Weöres Sándor: Priapos – Pajzán versek
Helikon

Magyar próza

Albert Gábor: Egy lakodalom végelszámolása
PONT
Balázs Attila: Szép kis történetek
zEtna
Ballai László: Az erdélyi dáma
Hungarovox
Baranyai László: Pszeudo – A Schiele-rejtély
Jelenkor
Baráth Katalin: Az arany cimbalom
Agave
Bartha Gusztáv: A gabonafarkas legendája
Intermix
Bartók Imre: A nyúl éve
Libri
Benkő László: Aranyasszony
Lazi
Berecz Ágnes Gabriella: Teleírt hársfalevél
Napkút
Bistey András: A kápolna
Hungarovox
Bornai Tibor: Ültünk a mólón – Balaton 2013-2014
Ab Ovo
Böszörményi Zoltán: Majorana a tér tenyerén
Kalligram
Coctoo, Jerome (D. Koronyi Ágnes): ...és kifordítom a világot
Duna Könyvklub
Czakó Gábor: Az országút szélén
CzSimon Könyvek
Csáky Pál: És eljött az angyal
AB-ART
Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test
Kalligram
Doboss Gyula: A Merza-napló
Magyar Napló
Dobos Tas László: A ren kimerítése
Littera Nova
Egressy Zoltán: Százezer eperfa
Európa
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat
Magvető
Flautner Lajos: Száz év feledés – Szarajevó, a gonosz ébredése
IAT
Gaál Viktor – Kiss Angéla: Feketén fehéren
Geopen
Gárdonyi Géza: Az ablak
Holnap
Gáspári Mariann: Útvesztők
IAT
Grendel Lajos: Utazás a semmi felé
Kalligram
Gyukics Gábor: A Kisfa Galeri – szociohorror
L'Harmattan
Horányi Katalin: Vakfolt
Holnap
Horváth László Imre: Lett este és lett reggel
Magvető
Horváth Péter: Kedves Isten!
Noran Libro
Illyés Gyula: Ítélet előtt
Magyar Napló
Jámborné Balog Tünde: Templomkerti látomások
Széphalom Könyvműhely
Kaiser László: A fekete emberek
Hungarovox
Kalmár Tibor: Ágyról ágyra – Szex a lelke mindennek
K. u. K.
Kelecsényi László: Emléked leszek
Noran Libro
Kincses Elemér: Mindörökké
Mentor
Kissné Németh Irén: Elveszett álmok vonatán
Accordia
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Magvető
Kontra Ferenc: Angyalok regénye
Magyar Napló
Kovács Noémi: Gyilkos vágy
Athenaeum
Kövesi Péter: A vaskorona
Tarandus
Krusovszky Dénes: A fiúk országa
Magvető
Lanczkor Gábor: Folyamisten
Libri
Lovas Ildikó: Cenzúra alatt
Kalligram
Mátyás Sándor: Dicsőség a Legyőzötteknek
Püski
Mihályi Czobor (Fekete J. József): Angyalok rozettája – Kihagyásos körséta huszonnégy képben
zEtna
M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő – Szerelmesregény
Cartaphilus
Móró Piros: Sorskönyv
Minerva
Nagy Zoltán Mihály: Ünnep Szodomában
Intermix
Nádasdy Borbála: Úton-útfélen
Méry Ratio
Nemere István: Nincs idő meghalni
Athenaeum
Német Máté koma – 1792
Balassi
Nyíri János: Madárország
Corvina
Oláh János: Közel
Magyar Napló
Osváth Péter: Apám utolsó fényképe
Aposztróf
Ozsvárth Sándor: Por és hamu
Accordia
Örkény István: Önéletrajzom töredékekben
Palatinus
Petőcz András: Az Egészen Kicsi Kis Létező és egyéb történetek
Napkút
Péterfy Gergely: A kitömött barbár
Kalligram
P. Horváth Tamás: Tündérváros – Zsolnay Miklós titkos élete
PRAE.HU – Palimpszeszt
Prágai Tamás: Veller, vagyis Arnold Sobriewicz gentleman újabb törekvései tamburán, trapézon és Trabanton
Napkút
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok
Magvető
Rott József: Áldozatot akartatok
Napkút
Sajó László: A futball ábécéje és más történetek
Osiris
Salamon Pál: Globális bordély – Szerelemről és világunk állapotáról
Kalligram
Sarbu Aladár: Tájkép tóval
L'Harmattan
Sági György: Gilgul
Scolar
Sára Júlia: Mamiko nappalai
Noran Libro
Schneider, Ïsa: A tizenegyedik parancsolat
K. u. K.                                   
Shiri Zsuzsa: Klára Virágos ruhája
Minerva
Sinkovits Péter: Orfheum
zEtna
Szabó Ádám: Álomkórász nyolcadik útja
L'Harmattan
Szabó Dezső: Éjszaka Erdélyben
Lazi
Szalay, David: Az ártatlanság
Typotex
Szántó T. Gábor: Kafka macskái
Noran Libro
Szász András: Kiválasztottak
Antológia
Szávai Géza: Kivégezzük nagyapádat
PONT
Toót-Holló Tamás: Gördül a kő – A Garabonciás Könyve
Napkút
Tóth Gábor Ákos: Szerelmem, Balaton – Édesvízi mediterrán 2.
XXI. Század Intézet
Ungvári Tamás: A torinói lepel
Scolar
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő – A különös Radnay-lány
K. u. K.
Váradi B. László: Borotva
PONT
Vári Attila: Álomkölcsönző
Mentor
Végh Attila: Hogy szívedet kiürítsd
L'Harmattan
Vizsy Ferenc: Színjátszó novellák
Littera Nova
Winkler, William G. (Winkler Gábor): A 210-es izotóp
Atlantic Press
Zirkuli Péter: Nocturn, avagy a sánta ördög visszatér
Helikon

Magyar dráma

Csikós Attila: Díszítők
Kortárs
Kiss József: Angyalok a függöny mögött
Széphalom
Sárosi István: A rabbi, a pápa és a sátán
Szent István Társulat
Szentmihályi Szabó Péter: Tomori
Szent István Társulat

Ismeretterjesztés, szakácskönyv, utazás

Béni Kornél – László Ádám: Természettudomány
Napvilág
Bitó László: Boldogabb élet – jó halál – Eutélia – eutanázia
Noran Libro
Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény
Helikon
Csányi Vilmos: Ironikus etológia
Kossuth – Mojzer
Érszegi Márk Aurél: Pápa, Szentszék, Vatikán
Szent István Társulat
Forgács Ildikó – Dózsa Tamás: Bolygóvigyázók kézikönyve
Méry Ratio
Juhász Ágnes: Memóriaőrző – Útmutató a demenciával élők gondozásához
Balassi
Katona Ferenc: Az emberi kéz kultúrtörténete
Medicina
Kubassek János dr.: A Himalája magyar remetéje – Kőrösi Csoma Sándor életútja
Panoráma
Ludmann Mihály: A magyar építészet mesterei
L'Harmattan
Mautner Zsófi: Főzőiskola középfokon
Libri
Nagy Réka: Ökobaba
Sanoma
Nótáskönyv
Nap
Orbán Balázs: Utazás Keleten I-III.
Méry Ratio
Orgona Angelika: Unikornisok Tündérországban – A ruszkai Kornisok Erdélyben (1546 k.–1648)
L'Harmattan
Ozogány Ernő: Magyar Prága, arany Prága
Méry Ratio
Pethő Mária Anna dr.: Kalotaszeg népi táplálkozása és szokásai
Püski
Schmidt Egon: Tarka madárvilág – A világ madarai
Műszaki
Sinka István: Anyám balladát táncol
Nap
Szarvasházi Judit dr.: Szakácskönyv tápanyagtartalommal – Patikusok receptjei
Galenus
Szemadám György: Jelenetek egy emberkertből
Széphalom Könyvműhely
Szijártó István: A történész mikroszkópja – A mikrotörténelem elmélete és gyakorlata
L'Harmattan
Szilassi Péter: Etiópia geográfus szemmel – Ami a bulvárhírekből kimaradt
Panoráma
Vekerdy Tamás: Iskolák?!?! – Gyerekek, szülők és tanárok
Sanoma

Életrajz, memoár, napló, interjú

Bánffy Katalin grófnő: Ének az életből
Helikon
Bogyay Katalin: Elnökségem története – A kulturális diplomácia művészete az UNESCO-ban
Holnap
Dávid Katalin: Soah – Emlékeim a vészkorszak idejéből
Szent István Társulat
Gárdonyi Géza: A természet kalendáriuma
Helikon
Heller Ágnes: Olvasónapló 2013-2014
Múlt és Jövő
Jankovics Marcell: Lékiratok
Helikon
Kelecsényi László: Fekete napló
Napkút
Lángh Júlia: Macskák és férfiak
Magvető
László Ágnes: Értékteremtők 2014
Kossuth
Nagy Pál: Emilienne könyve
Kortárs
Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul
Helikon
Ónódy Éva: Idegen csillagok alatt – Tizenhárom emigráns
Napkút
Pusztai János: ...Öregség
Püski
Sándor Iván: A kő visszahull – Napló, 1989-2014
L'Harmattan
Szöllősi Gyula: Emlékeim nyomában – Önéletírás
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Sz. Tóth Gyula: Tanári notesz 8. – A virtuális valósága
Hungarovox
Tamási Áron: Bölcső a hegyek között
Helikon
Tarr Ferenc dr.: Egy szívsebész naplója
Tarandus
Vass Dániel: Pünkösd hava – Életinterjú Vadnay Zsuzsával
Antológia



Irodalmi esszé, publicisztika

Cseke Ákos: Mennyi boldogságot bír el az ember?
Kortárs
Csontos János: Karnevál
Napkút
Fülöp G. László: Minneapolisi tükör
Fekete Sas
Hankiss Elemér: A befejezetlen ember – Önmagamról és egy furcsa világról
Helikon
Hudy Árpád: Hidegebb napok
Occident Média
Jókai Anna: A mérleg nyelve I-II.
Széphalom Könyvműhely
Krusovszky Dénes: Kíméletlen szentimentalizmus
L'Harmattan
Lászlóffy Csaba: Az út, akár egy hosszú mondat
Occident Média
Márai Sándor: Fedőneve: Ulysses I.
Helikon
Petrik Béla: Kitörési pontok
Antológia
Sárközi Mátyás: Túl az ezrediken
Jelenkor
Szörényi László: Már eleget éltünk? – Tárcák és nyakalások
Nap
Temesi Ferenc: Miért nem lettem?
L'Harmattan
Vilcsek Béla: A kritika válsága
Napkút

Irodalomtörténet

"Agyagedénybe zárt Isten-sugár" – In memoriam Gárdonyi Géza
Hungarovox
Baranyai B. István: Vázlatok egy portréhoz – Sinkó-variációk '63-73
Dotnet
Csordás László: A szétszóródás árnyékában
Intermix
Fried István: Bolyongás a (kelet-) közép-európai irodalmi labirintusban – Egy soknyelvű, sokműveltségű régió "természet"-rajza
Lucidus
Komáromi Gabriella: Janikovszky Éva – Pályakép mozaikokban
Móra
Lajtos Nóra: A tiszta beszéd varázsa
Hungarovox
Sánta Ferenc: Album
Napkút
S. Varga Pál: Az újraszőtt háló – Kulturális mintázatok szerepe a felvilágosodás utáni magyar irodalomban
Ráció
Szegedy-Maszák Mihály: A sors kísértései – Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulójára
Ráció
Valentyik Ferenc: A béke katonája – Írások, visszaemlékezések Gyóni Gézáról
Antológia

Kultúrtörténet, művelődéstörténet

Buda Attila: Macskatéka – Tudományosan a macskafélékről
Balassi
Gergely Ferenc: A magyar ifjúság története
Holnap
Knapp Éva: Martin von Cochem Magyarországon I.
Borda Antikvárium
Messziről felmerülő, vonzó szigetek II/2. – Japánról szóló, magyar nyelvű források 1896-tól az első világháború végéig
Ráció
Pécsi Lukács: Az keresztyén szüzeknek tisztességes koszorója – Nagyszombat, 1591
Balassi
Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus – Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qaidáig fundamentalizmus
Corvina
Sztanó László: Taljánok, olaszok, digók – A nemzeti sztereotípiák fogságában
Corvina



Nyelvészet

Csörgő Zoltán: Hagyománytár 2. – Garabonciás – Küszöb – Jelek, üzenetek a jelennek
Püski
Sándor Klára: A székely írás nyomában
Typotex
Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára – A kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével
Nap

Néprajz

Kriston Vizi József: Kő, papír, olló
Pont
Magyar Zoltán: Erdőháti népmondák
Mentor
Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban – Különös tekintettel a nyugat-bácskai emlékművekre és kölcsönhatásokra
Forum
Szépasszony dombja – Kárpátaljai történeti és helyi mondák
Intermix

Tanulmányok

Békés Márton: Az utolsó felkelés
Századvég
Kassay, Stefan: Vállalat és vállalkozás 2. – Gazdaság és pénzügyek
Gondolat
Komoróczy Géza: Sumer és magyar?
Syllabux
Kövér György: Biográfia és társadalomtudomány
Osiris
Madarász Imre: Két máglya – Savonarola és Giordano Bruno
Hungarovox
Mozgalom, kultúraformálás, irodalmi gondolkodás – Tanulmányok a Híd nyolcvanéves történetéről
Forum
Várkonyi Péter: Várkonyi Nándor öröksége
Széphalom Könyvműhely

Történelem, politika, közgazdaságtan

Ágh Attila: 10 év az Európai Unióban
Kossuth
Bárczy Zoltán: Új korszak hajnalán
Unicus Műhely
Borsi-Kálmán Béla: "Zsidók Temesvárott... és széles e világban" – Esszék és tanulmányok a magyar-zsidó (zsidó-magyar) szimbiózis történetéből
Lucidus
Csere Péter: Hasfelmetsző Jack – Egy sorozatgyilkos fantomképe
Unicus Műhely
Dévavári Zoltán: Új partok felé – Kisebbségi kiútkeresés, szellemi és politikai irányzatok a Délvidéken és a Magyar Párt megalakulása (1918-1923)
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Domonkos László: A megfigyelt tanú – Az elfeledett kormányfő: P. Ábrahám Dezső
Antológia
Egedy Gergely: Konzervatív gondolkodás és politika az Egyesült Államokban – John Adamstől Russell Kirkig
Századvég
Erdélyi testamentumok V. – Kora újkori marosvásárhelyi végrendeletek 1586-1689
Mentor
Farkas Zoltán: Hét szűk esztendő – A válságtól az önkénygazdaságig
Napvilág
Gerő András: Merénylettől hadüzenetig – A béke utolsó hónapja a Monarchia Magyarországán
Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság – Habsburg Történeti Intézet
Hodicska Tibor: Négyszemközt Ceausescuval
Pont
Katona András – Kiszelly Zoltán – Salamon Konrád – Simon János – Zachar Péter Krisztián: Tüntetések könyve – Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013)
Antológia
Kovács Emőke: Irányi Dániel – A magyar parlament Catoja
Széphalom Könyvműhely
Lipovecz Iván: Miénk lett volna a tér? – A magyar média magánosítás 1989-1999
Kalligram
Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere 1967
Századvég
Miskolczy Ambrus: A múlt megszelidítése – Eszmetörténet és historiográfia határán
Gondolat
M. Kiss Sándor: Rendszerváltás 1989 – 15 tanulmány
Antológia
Nemeskürty István: Búcsúpillantás – A Magyar Királyság és kormányzója 1920-1944
Szent István Társulat
Sutarski Konrád: Közös fényeink – Történelmi és politikai írások
Unicus Műhely
Ungváry Krisztián: Tettesek vagy áldozatok?
Jaffa

Filozófia, pszichológia, szociológia, szociográfia

Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkiben
Kossuth
Dessewffy Tibor: A gonosz szociológiája
Geopen
Ludassy Mária: Felvilágosodástól elsötétítésig – Politikafilozófiai írások
Atlantisz
Ritter Andrea: Melegek – Ismeretlen ismerősök a 21. században
Corvina
Soma Mamagésa: Öngyógyító technikák
Jaffa
Nevelésről szülőknek – Szülők iskolája II.
Saxum
Tábori Zoltán: Cigány rulett
Európa
Udvarhelyi Tessza: Az igazság az utcán hever – Válaszok a magyarországi lakhatási válságra
Napvilág

Művészetek, művészettörténet

Bokor Pál: A film mint mozgás
Atlantic Press
Cseh Tamás: Grafikák
Méry Ratio
Erdély – Csendes csodák – Reményik Sándor
PéterPál
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke – Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidóság képes története
Vince
Jankovics Marcell – Méry Gábor: Szmrecsány Szűz Mária-temploma
Méry Ratio
Kelecsényi László: FilmSZEXtétika
Scolar
Kováts Kriszta – Nádasdy Ádám – Fábri Péter: Budapest bámészko – Budapesti legendák Fábri Péter dalszövegeivel
Kossuth
Markó Iván: A magány mosolya
Táncvilág
Mészáros Flóra: Martyn Ferenc és Párizs
Balassi
Szabó Júlia: Utak és tanulságok – Válogatott művészettörténeti tanulmányok és műkritikák
Balassi
Szatmári Gizella: Fény és árnyék – Zala György pályája és művészete
Vitrin Művészeti Kiadó
Vollein Ferenc: A színek bűvöletében – Egy ifjú festőművész képi világa
Vitrin Művészeti Kiadó

Gyermek- és ifjúsági könyvek

Adamik Zsolt: Ördögbőr grófja – rettentő kalózmesék
Pozsonyi Pagony
Borsos J. Gyöngyi: Macskamesék
General Press
Bartos Erika: Bogyó és Babóca foglalkoztató könyv
Pozsonyi Pagony
Bosnyák Viktória: A szomorú kacagány
Csimota
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió Budapest 4. Kehida
Könyvmolyképző
Csapody Kinga: Tesó lettem!
Manó Könyvek
Csobán Zsuzsa: Rozzancs Rozi Barathániában
Könyvmolyképző
Csukás István: A nagy Ho-ho-ho-horgász télen
Könyvmolyképző
Csukás István: Vidám állatkert
Könyvmolyképző
Dániel András: A kuflik és a nagy eső
Pozsonyi Pagony
Dóka Péter: Lila királylány
Móra
Drotleff Zoltán: Hanna, hol vagy?
Accordia
Erdős István: Rajkó
Pozsonyi Pagony
Erdős Virág: Négyeshatos
Magvető
Faltisz Roberta: Csörgevári vigasságok
Méry Ratio
Fecske Csaba: A sivatag hajója
Hungarovox
Fésüs Éva: A palacsintás király
Kossuth – Mojzer
Finy Petra: Kettő
Pozsonyi Pagony
Gévai Csilla: Amíg zötyögünk
Pozsonyi Pagony
Ijjas Tamás – Lackfi János: A világ legrövidebb meséi
Móra
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás
Csimota
Jankó Olga: Szöktetés Budáról
Aposztróf
Kertész Edina: A zenélő doboz – Pötyi és Pepita nyomoz 2.
Naphegy
Kertész Erzsi: Dalia és Dália
Cerkabella
Artair McKnight (Kiss Balázs): Becky Apple és az újjászületők
Pongrác
Kiss Ottó: Ati repülni tanul
Cerkabella
K. László Szilvia: K. László Szilvia: Marci és a galibák – Verekedéstől pityergésig – Kékmanó, a főnyeremény 2.
Könyvmolyképző
Kóka Rozália: Mátyás király neve napja – Száz szép mese Mátyás királyról
Fekete Sas
Kollár Árpád: Milyen madár
Csimota
Kollár Klemencz László – Igor Lazin: Felhős
Manó Könyvek
Kozári Dorka: Marcsi nyaralni megy
Könyvmolyképző
Nyulász Péter: Ciprián – A Balaton hercege
Betűtészta
Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával
Betűtészta
Lázár, Ervin: Football
Móra
Lázár, Ervin: Fußball
Móra
L. Molnár Edit: Kíváncsi-Kósza Annabella Lujza és az özönvíz
Pongrác
L. Molnár Edit: A sárga kanapé
Pongrác
Malter György: A kalamajkák folytatódnak – Állatkerti kalamajkák
Ciceró
Mechler Anna – Hajba László: Pedró, a tűzoltóautó
Manó Könyvek
Mikó Csaba: Veszélyben a Tölgy, avagy Csápy színre lép
Kolibri
Móra Ferenc: A didergő király
Scolar
Nagy Bandó András: Magyarország, én is szeretlek! – versek a hazámról gyerekeknek és szüleiknek
Szamárfül
Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk
Móra
Pacskovszky Zsolt: Kishugó és az álomrendőrség – Kishugó és a medvelöket
Betűtészta
Péter Erika: Színházikó
AB-ART
Róbert Katalin: Nalávia titka
Naphegy
Rutkai Bori: Sárkányjárgány
Kolibri
Szabó Tünde: Balla Adrienn – Az alibi
Ciceró
Tallér Edina: Most akkor járunk?
Pozsonyi Pagony
Tarbay Ede: Vadgesztenyék
Fekete Sas
Toma Viktória: Szél Jankó és a kiscsalád
Forum
Turbuly Lilla: Viszlát, Kosársuli!
Móra
Varga Domokos: Ritkaszép magyar népmesék
Hét Krajcár
Váradi B. László: Luca, a megmentett vidra
PONT
Vári Attila: Erdélyi legendák
Mentor
Várszegi Adél: A jakifészek
Scolar
Vig Balázs: Puszirablók
Móra
Vitkolczi Ildikó: Palkó, Zsófi és a szörnyű szerda
Ab Ovo
Weöres Sándor: Éren-nádon – Versek, mondókák állatokról
Helikon


 Forrás: http://www.unnepikonyvhet.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...