2013. július 29., hétfő

Patricia Briggs: Megszólít a Hold


Fülszöveg: Mercedes Thompson autószerelő Tri-Citiesben, műhelyében lepukkant verdák helyrepofozásával keresi kenyerét, és kedvtelésből Volkswagen Bogarakat ment meg az enyészettől. Időnként kisétál a sivatagba, ruháit egy bokor alá rejti, és átváltozik prérifarkassá, hogy nyulakat meg pockokat kergessen. Mercy ugyanis járó az Észak-Amerikai kontinens ősi természetfeletti népeinek leszármazottja, akit vérfarkasok neveltek fel. Amikor Mercy egy fiatal vérfarkas tetemébe botlik házának ajtaja előtt, valamint a szomszédjában lakó alfahímet is kis híján megölik, lányát pedig elrabolják, nevelőapjához, valamint fiatalkori szerelméhez fordul segítségért. Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok és egyéb mágikus lények között vezet Mercy útja ebben a fantasztikus regényben, amely nem mentes sem haláltól, sem szerelemtől.



Amikor elkezdtem olvasni, megmondom őszintén kicsit furcsának találtam a könyv nyelvezetét. Nem tudom, fogy mennyi múlott a fordítón, de nekem túl sok volt benne a jelző, az ige, az egy mondatban több felé utalás. Szóval nehézkesen ment az olvasás. Aztán lassan hozzá szoktam.
A történet jó, lendületes, és nem hétköznapi. A főhős, Mercy, aki autószerelőként dolgozik nem egy tipikus főhős. többször is említi ő maga is, hogy ha most egy könyvben lenne a főhősnőnek tuti könnyebb dolga lenne.
Dolgozik, tárgyal, éli a maga kis életét. Reggel időben fel kell kelnie, még akkor is, ha a világot kell megmenteni, a munkahely az munkahely. Ez elég nagy pozitívum, mivel az átlag embereknek is van munkahelye (jobb esetben) és ez kötelezettségekkel jár. Nem úgy, ahogy a fantasy jellegű könyvek többségében.
Szóval tetszett. :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...