2015. április 22., szerda

A Maxim Könyvkiadó tavaszi újdonságai részletesen




Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált – Egy fiú Schindler listáján



Hátlapszöveg:

Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot.  Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszowi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét.  Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler listájaként híressé.
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja az ártatlanságát annak a fiúnak, akinek elképzelhetetlen borzalmakon kellett keresztülmennie. A méltóság és a remény könyve ez.

A szerzőről:

Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki felkerült Schindler listájára. Könyve egy különleges perspektívából elmondott holokauszttörténet, mely elsősorban a bátorságról és a humanizmusról szól. Leon Leyson is azt hitte, hogy senki sem kíváncsi arra, ami vele történt, ezért a film világsikeréig csak ritkán beszélt a múltjáról.
A Los Angeles-i City College elvégzése után a California State Universityn, és a  Pepperdine Universityn folytatta tanulmányait, majd a Californiai Huntington Park középiskolában tanított 39 éven keresztül. A holokausztoktatói tevékenysége elismeréseként a Chapman University bölcsészettudományi kara tiszteletbeli doktori címet adományozott Leon Leysonnak.
A szerző  2013-ban halt meg itt hagyva List, a feleségét, 2 gyermeküket és 6 unokájukat.

Tudj meg többet a szerzőről és a könyvről:


Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen


Hátlapszöveg:

Ivan jó természetű gorilla. A Nagy Bevásárlóközpont és a Video Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában alig-alig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását.
Azután találkozik Rubyval, az elefánt bébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.
Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.

A szerzőről:

Katherine-t az Ivan, az egyetlen megírására az inspirálta, hogy elolvasott egy történetet, amely egy Ivan, a Bevásárlóközpont Gorillája nevű, fogságban élő gorilláról szólt. Az igazi Ivan huszonhét évig élt egyedül egy Washington Állambeli bevásárlóközpont kis ketrecében, mielőtt – közfelháborodás hatására – az Atlantai Állatkertbe vitték. Nagy szeretetnek örvendő híresség lett azután az állatkertben, amely az ország legnagyobb gorillagyűjteményének ad otthont. Ivant a festményei tették ismertté, ezeket a hüvelykujja lenyomatával „írta alá”.
Katherine a férjével és két gyermekével Kaliforniában él.

Tudj meg többet a szerzőről és a könyvről:

Abbi Glines: A végzetem


Hátlapszöveg:

Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek a falon át közlekednek és mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.

A szerzőről:

Abbi Glines egy vidéki lap újságírójaként kezdte írói pályafutását, miközben újságírásból szerzett diplomát. Később szabadúszóként családi, gyermeknevelési és utazási magazinokban jelentette meg írásait. Jelenleg az alabamai Fairhope-ban él férjével és három gyerekével.
Abbi írta a Vincent fiúk könyveket és a Sea Breeze sorozatot.

Tudj meg többet a szerzőről és a könyvről:

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés


Hátlapszöveg:
A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.

A szerzőről:

Jamie McGuire olyan sikerkönyvek szerzője, mint A Sötétség és a Fény angyalai trilógia, vagy a Red Hill.  Népszerűségét első regényeinek, a Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás című könyveknek köszönheti. Itt tűntek fel először a Maddox testvéreket, akikkel a Beautiful-sorozatban közelebbről is megismerkedhetünk. A könyv a sorozat első része.

Tudj meg többet a szerzőről és a sorozatról:


Wendy Higgins: Angyali győzelem


Hátlapszöveg:
Eljött az idő a leszámolásra. A jóslat hamarosan beteljesedik, és bár egyre több szövetségese akad Annáéknak, de a fenyegetés is nő. A hercegek minden eszközt bevetnek, hogy megállítsák a lázadó óriásokat. És ahogy minden háború, ez is áldozatokkal jár.  
A helyzet egyre kiélezettebb, a nyugtalanság és a félelem lassan mindenkit felőröl. Miközben Anna menteni próbálja szeretteit, maga válik a fő célponttá. Minden percről percre változik körülötte, és senkiben sem bízhat. Mikor a Bujaság hercege ellene küldi szerelmét, Kaidan Rowe-t, el kell döntenie, mennyit kockáztat.
A sorozat legérzékibb és legpörgősebb kötete újra összegyűjti az óriásokat, hogy kivívják szabadságukat.

A szerzőről:

Wendy Higgins így mesél a Sweet Evil-trilógia keletkezéséről: „Nyolc éve nem írtam már, és az anyaság mellett hiányozni kezdett a tanítás. Ekkor jött az Angyali gonosz ötlete, mondhatnám, villámcsapásszerűen. A kézirat első változatát közel két hónap leforgása alatt körmöltem le, a szó szoros értelmében kézírással. Ez a lelkesítő időszak máig összemosódik az emlékezetemben. Nem tudom, hogyan jutott bárki tiszta ruhához és ételhez a családomban ebben az időszakban.”

Tudj meg többet a szerzőről és a sorozatról:


Morgan Rice: A sárkányok dühe


Hátlapszöveg:
Tovább folytatódik Thor harcossá válásának nagyszabású történetét, ahogy a légió átkel a Tűz Tengerén a sárkányok Ködszigetére. Ám ahogy elképzelhetetlen szörnyekkel találják szemben magukat, a százpróba kiképzés hamar élet-halál harccá válik, és nem mindenki éli túl.
Eközben a Gyűrű egyre nagyobb veszélybe kerül. Kendricket bebörtönzik, így Gwendolynra hárul a feladat, hogy megmentse őt és apja gyilkosának nyomára bukkanjon. De eközben az ő élete is veszélybe kerül. Ám a legnagyobb fenyegetés a McCloudok támadása. De a hatalomtól megrészegült, gőgös és kegyetlen Gareth meg tudja-e akadályozni Királyudvarhely leigázását?
Történet a becsületről és bátorságról, sorsról és végzetről, és persze varázslatról.

A szerzőről:

Morgan Rice sikerét az egész világon elismerik. Egyik pályatársa így ír A Varázsló Gyűrűje sorozatról: „A történet felkínálja mindazt, ami csak a sikerhez kellhet: izgalmas cselekmény, fordulatok, rejtély, hős lovagok, valamint kibontakozó kapcsolatok, telis-tele megtört szívekkel, csalással és árulással. Órákon át elszórakoztatja az olvasót, és minden korosztály számára felejthetetlen élmény.”

Tudj meg többet a sorozatról:

Jamie McGuire: Az éden


Hátlapszöveg:

Látta az elmondhatatlant. Ismeri a megismerhetetlent. És most harcba száll a legyőzhetetlen ellen. Nina Grey ahhoz megy feleségül, akihez nem lett volna szabad, azt a gyermeket hordja a szíve alatt, akinek sosem szabadna megszületnie, és olyan háborút visel, amiben nem győzhet. Jared Ryel pedig, akinek újdonsült feleségét és meg nem született gyermekét kell megvédenie a Pokol dühétől, nem hibázhat. Miközben sürgeti az idő, hogy visszavigye Jeruzsálembe a varázskönyvet, újból felkeresi a Szent Anna templomot, és ráébred, hogy a válaszok mindvégig a szeme előtt voltak. Ninának és Jarednek egymásba kapaszkodva kell addig életben maradniuk, amíg a gyermekük megmenti őket és a világot.

A szerzőről:

Jamie McGuire ebben a regényben beteljesíti mindazt, amire az olvasók vártak. Nem csoda, hisz az írónő romantikus alakat. Így mesél Jeffről, a férjéről: „Az első csók a férjemmel kicsit nevetséges volt, mert úgy tettem, mintha elesnék egy székben, és azon kapom magam, hogy rátapadok a szájára…”

Ő a szerzője a Gyönyörű sorscsapásnak és a Veszedelmes sorscsapásnak is. Egyik legújabb könyve a Red Hill.

Tudj meg többet a szerzőről és a sorozatról:

Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet


Hátlapszöveg:
 „Belülről égtem. Gondolkodtam, mit tehetnék, hogy ezt a kínt tudatom mélyének sötétjébe toljam, és visszajuthassak közönyös, tompa állapotomba. Egyedül nem fog menni. Segítség kell. Muszáj megoldást találni.”
Emma elhagyja Weslynt és mindenkit, akit ott ismert; a Stanford egyetem hallgatója lesz, ahogy mindig is remélte. Korábbi énjének csak árnyéka, teljesen megváltozott. Össze van törve, és csak úgy lehet újra teljes egész, ha felismeri értékeit és megbocsát magának. Emma megtanulja, hogy az őszinteség nagyon tud fájni, jobban, mint az árulás, és az igazság ára az, hogy elveszti egyetlen igaz szerelmét.
A trilógia utolsó részét az olvasók az utolsó oldalig lélegzetvisszafojtva fogják olvasni.
A szerzőről:
„Szenvedélyes egyéniség vagyok. Tapasztalatból tanulok, és teljes szívvel-lélekkel szoktam csinálni a dolgokat, amelyek aztán vagy sikerülnek, vagy nem. Gondolom, ez látszik is az írásaimon: nem hagyok elvarratlan szálakat, és mindent kitálalok, hogy az olvasók tetszés szerint utálhassák vagy szerethessék. Leginkább a saját utamat járom, letérek a kitaposott ösvényről, ha valami érdekeset vagy lenyűgözőt látok, belegyalogolok az iszalagba és a tüskebokrokba, hogy átélhessem azt a szépséget és izgalmat, amelyet mások sokszor kihagynak, és ilyenkor rendkívül érdekes emberekkel találkozom…”
Tudj meg többet a szerzőről és a trilógiáról:

Tom Watson: Pálcikakutya és a pizza


Hátlapszöveg:

Repülő csészealj?
Frizbi?
Vagy a legfinomabb csemege, amit valaha is megkóstoltak?
Pálcikakutya és bolondos barátai fölfedezett egy új csemegét, amely még ízletesebb, mint a hamburger vagy a hot dog. Ez pedig a pizza!

A szerzőről:
Tudj meg többet a szerzőről:


Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma


Hátlapszöveg:
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett.  Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

A szerzőről:

Alice Hoffman első regényét huszonegy éves korában írta, amikor még a Stanfordon tanult. Azóta számos regényt írt, melyeket több mint húsz nyelvre lefordítottak. Könyvei számos figyelemreméltó elismerést kaptak, és sok dícsérő kritikát a The New York Times, az Entertainment Weekly, a The Los Angeles Times, a Library Journal, és a People Magazin hasábjain.

Tudj meg többet a szerzőről és a könyvről:

Glendon Swarthout: Őrület és szerelem


Hátlapszöveg:
Ez a könyv az amerikai Vadnyugat első telepeseinek döbbenetes története az 1850-es években. Azokat ünnepli, akikről eddig sosem hallottunk: a bátor nőkről, akiknek elméjét és lelkét meggyötörték a keserű megpróbáltatások. Keresni kell egy „hazatérítőt”, aki visszakíséri néhányukat keletre, egy szanatóriumba. Amikor a vidék egyetlen férfija sem vállalja, a feladat Mary Bee Cuddyra száll, a rettenthetetlen és leleményes vénkisasszonyra és volt tanítónőre. Mary Bee legyen bármilyen bátor is, tudja, hogy egyedül nem járhat sikerrel. Egyetlen útitársat talál csupán, az alantas George Briggset, a földfoglalót. Így kezdődik hát útjuk kelet felé gyarmatosítás, megpróbáltatások, indián támadások, jégviharok és magány közepette. A feszes, pergő kalandok sorából időtlen klasszikus született.

A szerzőről:

Glendon Swarthout tizenhat regényt írt, többől bestseller lett, vagy filmvászonra került. Többek között a Seventh Cavalry, a They Came to Cordura, az Ahol a fiúk vannak, az Áldd meg az állatokat és a gyermekeket és az A Christmas to Remember. Kétszer jelölték irodalmi Pulitzer díjra és számos más díjat is nyert többek között a Westernírók Életműdíját.

Tudj meg többet a szerzőről és a könyvről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...