2014. június 10., kedd

Orson Scott Card: Vándorlegény

Fülszöveg: Alvin Smith immár kész férfiként tér vissza Erélyegyházára, és igyekszik a falubelieket megtanítani a Teremtésre. Ám egyre-másra kudarcot vall, sőt szeretett öccse, Calvin is ellene fordul. Alvin elmegy szülőfalujából, hogy megtalálja azokat, akiknek segítségével felépítheti Kristályvárost, de út közben börtönbe kerül és az életéért, a szabadságáért kell küzdenie. Közben Calvin rájön arra, hogy ő is Teremtő, de neki nem Kristályváros kell, nem a tudás, a munka és a nyugalom. Hatalomra vágyik, mindenki fölött akar uralkodni, és el is indul ezen az úton… 

Orson Scott Card az egyetlen író, aki egymás után kétszer kapta meg a Hugo- és a Nebula-díjat. Card többek között magáénak mondhatja a World Fantasy-díjat, a Locus magazin olvasóinak díját, a Ditmar-díjat és a Mythopoeic-díjat is.


Calvin és Alvin ellentéte a fő mozgatórugója ennek a résznek. tele van árulással, hittel csodával. Alvint perbe fogják és börtönbe zárják. Ki tudna szabadulni, de úgy dönt, hogy nem fut el.
Újabb szereplővel bővül a kör. Egy fura ügyvéd is beszáll a történetbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...