2014. június 3., kedd

Orson Scott Card: A rézbőrű próféta

Fülszöveg: Alvin Miller története különleges utazással folytatódik. Kovácsinasnak készül abba a faluba, ahol annak idején megszületett, de bátyjával együtt indiánok fogságába kerül. A legendás indián nagyfőnök, Te-Kumsza menti meg, és kezdetét veszi egy gyilkos iramú, sorsdöntő utazás, hogy gátat vessenek egy népirtásnak, s az azt kitervelő, különlegesen aljas ember kormányzóvá válásának. Te-Kumsza és testvére, a félszemű igehirdető célja azonos, az egyik azonban a békében és elkülönülésben, a másik a haragban és a pusztításban látja népe túlélésének zálogát. Alvin, kinek fogságba esése indítja el a véres események sorát, hol egyik, hol másik testvér oldalán harcol a tömegmészárlás megelőzéséért. Alvin embertelen megpróbáltatások közepette igyekszik megfelelni különleges képességei és régen tett fogadalma követelményeinek: életben tartani, ami élő, s egésszé tenni, ami darabjaira hullott.


Az összes kötet közül ez volt a kedvencem. Nehéz lenne megmondani, hogy miért. Nem tudom. Talán mert gördülékeny volt, volt benne egy kis varázslat, indián(szerű) bölcsességek, és sok váratlan fordulat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...