Karen Marie Moning: A hajnalra várva - Tündérkrónikák 3.

Fülszöveg: „És mutatok neked valamit, ami egészen más, 

Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,
Vagy árnyad, amely este kél előtted:
Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.”

MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.

Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér. Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.

Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…

Hát basszus, ez a könyv egyre jobb lesz. A vége egészen kriminális. még jó, hogy nálam van az összes kötet és nem kell várni a folytatásra.
Mac teljesen megváltozott, már nem pláza cica. Kő kemény csaj lett belőle. Gondolom azért is volt szükség az első kötetben egy divat majom lányra, hogy lássuk amint átalakul és legyen benne elég jellem fejlődés. Ez jó. Csak az elején nagyon idegesítő.

A fülszöveg egész jól összefoglalja, hogy mi is fog történni a könyvben, úgy hogy erről nem is kell beszélni. Viszont Barrons egyre bunkóbb és kiismerhetetlenebb. Amikor az ember azt hiszi, hogy rájött valamire, vagy legalább nyomon van, akkor kiderül, hogy az ellenkezője igaz. Szóval nem lehet kibogozni a szálakat. Ez nem egy hagyományos vonalvezetésű regény. hála Isten! Legalább van min agyalni.

Pár idézet:

"Sírni kezdtem. 
Barrons rémültnek tűnt. 
– Ezt azonnal hagyja abba, Ms. Lane. 
– Képtelen vagyok rá. – A bögrém fölött szipogtam, hogy ne lássa az arcomat. 
– Próbálja meg erősebben! 
Egy nagyot szipogtam, megrázkódtam, majd abbahagytam. 
– Már egy ideje… nem voltunk szeretők – vallotta be, s közben figyelmesen nézett. 
– Ó, ne legyen már ennyire beképzelt! Nem ezért sírtam."

"– Mikor jön haza? – kérdeztem. 
– Haza, Ms. Lane? 
– Valahogy csak hívnom kell."