2014. július 13., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: Obszidián

Fülszöveg: Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…



Főbb szereplők:

Kat: a főhős, aki fura helyzetekbe keveredik
Daemon: a főhős pasi J
Dee: Daemon tesója, Kat barátnője
Asha: Daemon exbarátnője
Adam: Asha tesója
Lea, Clarissa: Kat osztálytársa

Csoportok:

Luxen: fénylény
Arum: árnylény

Történet:

Kat és a mamája új városba költöznek. A szomszédban egy mogorva, bunkó, de jóképű pasi lakik a húgával.  Plusz új iskola, új szokások. De az a szomszéd srác… J És persze, ahogy egy urban fantasy esetében lenni szokott, egyre sűrűsödnek a szokatlan események.

Pörgős, letehetetlen könyv.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...