2012. augusztus 13., hétfő

Benedek Szabolcs: A vérgróf



Benedek Szabolcs - A vérgróf 
Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket... Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik. A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni.  

Igazágból nem is tudom, hogy mit vártam ettől a könyvtől amikor olvasni kezdte. Talán azt gondoltam, hogy egy újabb Drakula adaptáció múlt századi Budapest köré ágyazva. Olvasás közben szépen lassan rájöttem, hogy a cím megtévesztő volt. Először is: Budapesten járunk és jó sok embert megismerünk, akiknek az élete néha keresztezi egymást. Önálló kis történetek is lehettek volna. Van pl. egy fejfájós nyomozó, egy megesett cselédlányból lett prostituált, egy fura gróf, egy csúnya lány és mindnek saját története van.
A történet tulajdonképpen egy sorozatgyilkosság köré van felépítve. Nem vámpírokra van kiélezve. Csak érintőlegesen foglalkozik vele a könyv. A gróf maga tényleg rejtélyes figura és később gyanúsított is lesz a gyilkosságokban. De még egyszer mondom ez a könyv, nem vámpír történet. 

2012. augusztus 10., péntek

Benina: Bíborhajú 3. A boszorka városa - rajzok


Itt vannak az első képek Benina: A boszorka városa című regényéhez amiket az írónő maga rajzolt.

Clare és Kellan
Nice
Vicky
Clare Withe
Hannah

Lucas

Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje


Egy szerelmes tinilány a zombik világában. Mary világában egyszerű szabályok uralkodnak. Ha élni szeretnél, nem hagyod el a faludat és nem lépsz be a Kezek és Fogak Erdejébe, a zombik közé…
A falu lakói életüket a közösségnek szentelik: elfogadják a Nővérek irányítását, buzgón szolgálják Istent, párt találnak maguknak és gyermeket nemzenek. A Föld utolsó túlélőiként kötelességük elfogadni sorsukat.
A faluban azonban rejtélyes események történnek, ráadásul Mary nem a neki rendeltetett férfiba szeret bele. Nincs maradása: elindul, hogy a védelmező kerítés túloldalán kilépjen az ismeretlenbe, és választ kapjon kérdéseire.
De vajon győzedelmeskedhet-e a szerelem, ha látszólag a halálról szól az élet?

Ha csak a fülszöveget olvastam volna, akkor biztosan nem veszem meg ezt a könyvet. Zombik...marha jó...:) De ugye le volt árazva... így hát megvettem. Kicsit halogattam is az elovasását, hogy majd később, ez biztos hülyeség.
Aztán mégiscsak elkezdtem olvasni....és nem bírtam letenni. Hűha. 
Ez egy igencsak elgondolkodtató regény egy alternatív világvégre utáni helyzetről. Először nekem   a Falu című mozifilm jutott róla eszembe, mert tisztára olyan filingje volt. Egy tök szigorú szabályok szerint élő falu kerítéssel körülvéve, amit folyton élőholtak akarnak betörni. Egy lány akinek mindig kérdései vannak, pedig nem szabad kérdezni, csak élni, életben maradni az erdőn kívül.
Aztán sok minden megváltozik, ahogy az már lenni szokott. Kicsit elgondolkodtató. 
Szabó Lőrincnek van egy verse a lepkéről és az emberről. Ki álmodja a másikat, mi a valóság. Mit érünk el azzal, ha megkapjuk a válaszokat a kérdéseinkre. Nagyon érdekes könyv. Később sokat gondolkoztam róla.
Mint kiderült a Kezek és fogak erdeje egy trilógia 1. kötete. Kíváncsian várom a folytatást.

Albert Zoltán: Az alkimista-kódex

Borító: Az alkimista-kódex (Könyv) - Albert Zoltán

A krimi főszereplői, a geológus és a fiatal kutatónő egy tragikus barlangi balesetben találkoznak először.
A rejtélyes balesetben életét veszti a kutatónő régészprofesszor édesapja is, aki egész életében elveszett történelmi ereklyék után nyomozott. Kutatásai során összefüggéseket fedezett fel a középkori misztika és a Szent Korona története között. Talált egy alkimista kódexet, mellyel lánya és segítője misztikus utazásra indul a középkorba. Kalandjaik során kénytelenek felfedezni, hogy saját múltjuk és a magyar királyok, különösképpen Mátyás és Zsigmond rég elfeledett szellemisége a távolból is hatással van a ma eseményeire...
Vajon sikerül-e a hősöknek, a geológusnak és a fiatal kutatónőnek leküzdeni a középkorból megidézett gonoszt?
Fordulatos, izgalmas, magával ragadó, több helyszínen, várkastélyok misztikus környezetében, titkos barlangjáratokban, földön-vízen-levegőben játszódó történet.

Kíváncsian kezdtem el olvasni ezt a könyvet. A fülszövege igazán sokat sejtető volt. Érdekelt, hogy mit tud kihozni belőle az író. Azt kell, hogy mondjam sokat. Nekem kimondottan tetszett. Sok szép helyen megfordulhattam olvasás közben, ráadásul itt Magyarországon. Sok olyan történelmi és mindenféle más dolgot megtudtam amit nem tudtam. Ráadásul mindezt egy fordulatos, nem unalmas humoros regényben. Persze érezhető rajta más írók vagy kalandfilmek hatása, de az nem baj. Sőt... szerintem éppen, hogy jó. Örülök neki, hogy magyar írótól ilyen ró kis regényt olvashattam.


Elől már a fülszövegből kiderülhetett, hogy miről is szól a könyv nagyjából. Annyit még hozzátennék, hogy azért is érdekes a könyv, mert a főszereplő barlangász nem éppen ismeri sem a történelmet, sem a régészetet, sem az alkímiát. Csak egy ember aki belekeveredik dolgokba. Mégis megállja a helyét. Jó a kontraszt a másik főszereplő(nő)vel, aki első olvasásra egy beképzelt fennhéjázó csaj benyomását kelti. Kettejük párharca igazán jól van ábrázolva.

2012. augusztus 6., hétfő

Tom Harper: Az elveszett szentély

Tom Harper - Az elveszett szentély 
Az izgalmas, pergő kalandregény 1941-ben, a második világháború alatt kezdődik Kréta szigetén, ahol a németek meggyilkolnak egy angol régészt. A haldokló egy kalandorra bízza azt a titkos ókori szöveget, amely egy évezredek óta elfeledett ősi tárgy létét bizonyítja. A háború után németek, oroszok, amerikaiak akarják megkaparintani e tárgyat, mert mind azt remélik, hogy olyan anyagból készült, amelyből az atombombánál is hatékonyabb fegyver állítható elő. Az ősi titok nem hagyja könnyen felfedni magát: Homérosz szövegei vezetik a főhőst és az olvasót helyszíneken és történelmi korokon át egészen a döbbenetes felismerésig, majd a megnyugtató, világunk békéjét megmentő végkifejletig.  

Igazán kellemes olvasmány ez a könyv, főleg ilyen nyári melegben. aki szereti a történelmi kalandregényeket, azoknak tetszeni fog. Pörgős lendületű, sok helyszínt érintő regény, melyben mindig történik valami. Arról nem is beszélve, hogy sok történelmi információt közöl emészthető módon. Akaratlanul is összevetettem az Ördög kövével, melyben szintén sok az információ. Míg az utóbbi száraz felejthető módon közölte a fontos infókat,addig ez a könyv szórakoztató formában. Ajánlom mindenkinek jó szívvel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...